header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Nyelv:

Euripidész tragédiája alapján


2013. novemberében, a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel együttműködésben pályázatot hirdetett az Egyetem III. éves koreográfia szakos diákjai részére azzal az ígérettel, hogy a program keretében vállalja egy vizsgaelőadás létrehozását, az elkészült produkció pedig a Szigligeti Színház 2014-2015-ös repertoárjának részét képezheti. Ezen pályázat nyerteseként érkezett Nagyváradra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem két diákja, Györfi Csaba és Márton Erika, hogy színpadra állítsák Elektra című darabjukat, amelyben a Nagyvárad Táncegyüttes művészei működtek közre előadókként.

Szereplők:
Tímár Tímea
Rácz Lajos-Levente
Kacsó Bálint-József
Szőnyi József
Brugós Sándor Csaba
Szabó Enikő- Ágnes
Forgács-Popp Jácint
Iván Enikő
Kerekes Dalma
Forgács Zsombor
Mihucz Kinga
Schmith Nándor
Szőcs Brigitta


Díszlet-, jelmeztervező: Márton Erika
Rendező-koreográfus: Györfi Csaba

 

Jegyvásárlás itt.