header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Language:



A fesztivál


2013. októberében tizedik alkalommal megrendezett Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház a társulat indulása óta rendszeresen befogadja annak kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs táncelőadásokat is láthasson a közönség. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.
A fesztivál ars poeticája némiképp változott a kezdetek óta: eleinte a programba olyan progresszív alkotókat hívtak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúltak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe. E törekvés a mai napig megmaradt, ám kiegészült egy szélesebb körű érdeklődéssel: a szervezők ma már általában véve jelentős hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs táncelőadásokat hívnak meg a fesztivál programjába.


 


X. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó
2013. október 17-19.

2013. október 17. csütörtök
16:00 Színház- és Filmművészeti Egyetem: Toldi (Színházterem)

2013. október 18. péntek
18:30 Kiállításmegnyitó – Válogatás Dusa Gábor táncfotóiból (Kávézó)
19:00 Találkozások 1. – A 10 éves Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gálaműsora (Színházterem)
20:30 Táncház a Magos zenekarral (Kávézó)

2013. október 19. szombat
18:00 Találkozások 2. – A 10 éves Kalászi Kortárs Tánctalálkozó gálaműsora (Színházterem)
19:30 Szűkített Kvartett koncert (kávézó)
20:30 Duna Táncműhely: A csend szigetei (Színházterem)


Fesztivál helyszíne:
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár – Faluház,
Budakalász, Szentendrei út 9. (térkép)


JEGYINFORMÁCIÓ

teljes árú jegy: 1.000 Ft
diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft
diák csoportos jegy a Toldi c. előadásra (10 főtől, csak elővételben): 600 Ft
teljes árú bérlet (Találkozások 1, Találkozások 2, A csend szigetei): 1.800 Ft
diák / nyugdíjas bérlet (Találkozások 1, Találkozások 2, A csend szigetei): 1.500 Ft

Jegyek vásárolhatók az Interticket jegypénztáraiban, valamint az interneten a www.dunatancmuhely.hu, a koskarolymh.hu és a www.jegy.hu oldalakon, továbbá a helyszínen az elaődások kezdete előtt 30 perccel. A helyszíni jegyvásárláskor kártyás fizetés nem lehetséges.

A Szűkített Kvartett koncertje, valamint a kiállítás és a táncház belépőjegy nélkül látogatható.

 


Támogatók:

 


Archívum:

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2012

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2011

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2010