header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Language:

A fesztivál

 

2016-ban tizenharmadik alkalommal rendezzük meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót, amely több, mint tízéves hagyományára és tapasztalatára támaszkodva is folyamatos fejlődésre és megújulásra törekszik.
A Tánctalálkozó gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kós Károly Művelődési Ház / Kalászi Faluház a társulat indulása óta rendszeresen befogadja annak kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy a Faluházban más kortárs tánc-előadásokat is láthasson a közönség. A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó fokozatosan régiós jelentőségre tett szert, hiszen a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel a kortárs táncművek koncentrált bemutatását, szolgálja ki a modern tánc iránti közönségigényt.
A fesztivál ars poeticája némiképp változott a kezdetek óta: eleinte a programba olyan progresszív alkotókat hívtak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúltak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használták a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe. E törekvés a mai napig megmaradt, ám kiegészült egy szélesebb körű érdeklődéssel: a szervezők ma már általában véve jelentős hagyományra visszatekintő, „tradicionális” mozgásformákon alapuló kortárs tánc-előadásokat hívnak meg a fesztivál programjába.
A programválogatás alapját jelenti, hogy a fesztiválra az elmúlt pár színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat hívunk meg.
2012 óta erős hangsúlyt fektettünk a fiatal (gyermek és kamasz) közönség bevonására, mivel hiszünk abban, hogy a tánc értésére és szeretetére való nevelést már gyerekkorban el kell kezdeni. E törekvésnek megfelelően a 2016-os fesztivál programjából nem hiányozhat a legfiatalabb korosztályt megcélzó előadás: ebben az évben a Vaskakas Bábszínház és a Fitos Dezső Társulat: A láda titka c. interaktív meseprodukcióját hívjuk meg.
A Kalászi Kortárs Tánctalálkozó rendszeres vendége a Forte Társulat, ez 2016-ban sem lesz másként, ám ebben az évben nem Horváth Csaba, hanem egyik tanítványa, Widder Kristóf rendezését, a Bernarda Alba házát láthatja a közönség. E választással azon törekvésünket kívánjuk erősíteni, hogy lehetőséget adjunk a fiatal alkotóknak a bemutatkozásra.
A 2016-os válogatásban szerepel a házigazda Duna Táncműhely legújabb bemutatója, a Körtánc, továbbá a Fitos Dezső Társulat egy másik produkciója, a Falusi színek, amely inkább a néptáncot kedvelőkhöz fog közel állni.
Fontosnak éreztük, hogy Kalászi kortárs Tánctalálkozó is megemlékezzen az 1956-os forradalomról, így a fesztivál zárónapján egy emlékezéssel átszőtt rendhagyó jazzkoncertre, és egy kifejezetten az emlékév alkalmából született táncprodukcióra kerül sor.

 

Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2016

 

PROGRAM

 

November 16. szerda
19:00 Fitos Dezső Társulat: Falusi színek
20:30 Táncház - zenél: Bazseva zenekar

November 17. csütörtök
10:30 Fitos Dezső Társulat: A láda titka (gyerekelőadás)
19:00 Forte Társulat: Bernarda Alba háza

November 18. péntek
19:00 Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint koncert
20:30 Duna Táncműhely: Körtánc

November 19. szombat
18.00 „1956, ami elválaszt és összeköt” - a Stefan Varga és az EEG Trió
19:30 Duna Művészeti Társaság: 56 Egy nép kiáltott...

Kísérőprogram: 1956-os emlékkiállítás az emeleti Galériában

 

Helyszín:
Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár, 2011 Budakalász, Szentendrei út 9.

 

Jegyvásárlás:
teljes árú jegy: 1.000 Ft
diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft
Jegyek vásárolhatók az Interticket jegypénztáraiban, valamint az interneten a www.dunatancmuhely.hu, a koskarolymh.hu és a www.jegy.hu oldalakon, továbbá a helyszínen az előadások kezdete előtt 30 perccel. A helyszíni jegyvásárláskor kártyás fizetés nem lehetséges.

 

Támogatók:

 

Archívum:
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2015
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2014
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2013
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2012
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2011
Kalászi Kortárs Tánctalálkozó 2010