header1.jpg header2.jpg header3.jpg header4.jpg header5.jpg header6.jpg header7.jpg header8.jpg header9.jpg



Duna Táncműhely

Language:

Képíró (2018)

A Duna Táncműhely művészeti vezetője, Juhász Zsolt rendezésében megvalósuló Képíró c. előadást Zoltánfy István fiatalon meghalt festőművész képei ihlették, s az előadás a képzőművészről kiadott emlékkötetből kölcsönözte a címét.

 

Zoltánfy István festőművész 1944-ben Deszken született, Szegeden élő festőművész, aki 1988-ban Ausztriában tragikus autóbaleset következtében vesztette életét. „Csak megszületni és meghalni ment el szülővárosából. Festményeinek képi világa, motívumkincse az alföldi és a szegedi életből, az alsóvárosi napsugaras házak vidékéről, a kocsmák, gyármellékek, családi otthonok miliőjéből vétetett. Legtöbb festményét átlelkesíti valamiféle szemérmes ünnepélyesség – ikonok, oltárképek hordozzák a mindennapi élet ábrázolatait. Szelíd fegyelemmel, ám izzó szenvedéllyel alkotott. Nemzeti és ízig vérig európai művész volt.” - írta róla a 2005-ben a szegedi Grand Caféban megrendezett kiállításának ismertetője.

 

A Táncműhely alkotóműhely jellegét mindenekelőtt annak köszönheti, hogy produkcióról produkcióra más-más előadói gárdát hív meg, a Duna Művészegyüttes néptáncosai mellett rendszeresen dolgozunk a különböző tánctechnikákban jártas művészekkel. 

 

Előadók: Lőrinc Katalin, Katona Gábor, Frigy Ádám, Fosztó András, Kriston Fruzsina

Zene: dj Panda

Fény: Lendvai Károly

Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

 

 

Talpunk alatt (2018)

Duna Táncműhely - Káva Kulturális Műhely - Nemzeti Táncszínház

Egy Torontó közeli kisváros Közösségi Házában augusztus 20-án rendezvényt szerveznek a helyi magyaroknak az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Erre az alkalomra a kanadai Rezeda Dance Company új műsorral készül. Tamás ,a csoport vezetője nehéz helyzetben van, mert több táncos is el akarja hagyni épp az együttest. Ebben az időszakban érkezik a csoportba Magyarországról Bálint, az ifjú koreográfus, táncpedagógus. Tamás, a csoport vezetője nagy örömmel fogadja, ám a kezdeti örömök után egyre több a konfliktus, mivel, Bálintnak egészen más elképzelései vannak az új előadással kapcsolatban. Két világ, két világfelfogás, a néptáncról és a hagyományról (a hagyomány megőrzéséről, továbbörökítéséről) való két ellentétes gondolkodás csap össze a történetben.   A Nemzeti Táncszínház négy évvel ezelőtt megkezdett színházi nevelési munkájának újabb gyümölcse a Talpuk alatt című komplex táncszínházi nevelési előadás. A mostani művészeti és pedagógiai projekt együttműködő partnerei: Duna Táncműhely, Káva Kulturális Műhely. Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket. Játékunkban a hagyomány és innováció témakörét szeretnénk megvizsgálni; a két fogalom feszültségéről egymás mellett / egymás nélkül / egymással örök harcban levéséről szeretnénk közösen gondolkodni a fiatalokkal. A néptánc médium, segít a központi kérdés minél érzékletesebb, árnyaltabb, több érzékszervet bekapcsoló vizsgálatához, az identitás kérdéskörének körbejárásához.

 

Alkotók

 

Író, dramaturg: Romankovics Edit

Zene: DJ Panda

Díszlet- és jelmeztervező: a másik Kiss Gabriella

Fény: Kálócz László

Játsszák és táncolják: Bori Viktor, Patonay Anita, Bódi Dávid, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kolumbán Norbert, Horváth Eszter, Fehértóy Zsanett, Szabó Tamás, Reszneki Virág, Kálócz László

Színházi nevelési konzulens: Takács Gábor

Rendező: Sereglei András

Koreográfus: Juhász Zsolt

 

Együttműködés: Az előadás a Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncegyüttes és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.

Támogató: NKA Táncművészeti Kollégium, NKA, SÍN Kulturális Központ.

 

 

Otthon (2017)

Albert Camus Félreértés című drámája alapján 

„Az előadás központi témája az otthontalanság érzetének tragédiájában áll. Egy történeti koroktól függetlenül érvényes problematika, melynek aktualitása átjárja a mindennapjainkat, társadalmunkat és a mában is hangsúlyosan jelen van, függetlenül határoktól és kontinensektől. Egy átlagos család nem hétköznapi sorsa tárul elénk, melynek kovácsai a családtagok a maguk negatív energiáik által vezetve, megvezetve és befolyásolva. Ezeknek gyökerei az idő múlásával elfeledett, elkopott család-kép, egymás iránti ragaszkodás hiányát idézik. Az ember nem önmagában keresi a mindenkori harmóniát, hanem külső hatásoknak tulajdonítja a számára megoldhatatlannak hitt problémát.” (Győrfi Csaba) 

Az előadás mozgásmiliőkben, képekben fogalmazza újra, közelíti a mához a történetet, élve a félreértések adta lehetőséggel és ennek a témának a hangsúlyos és értelmezhető kibontásával. Ezt az előadás egy sajátos formanyelv segítségével mutatja meg, mégpedig a kortárs-, kontakt- és néptánc mozgásvilága és ezek stiláris ötvözésének segítségével.

 

Szereplők: Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kolumbán Norbert, Rusu Andor

Zeneszerző: Boros Csaba

Dramaturg: Czvikker Katalin

Jelmez- és díszlettervező: Kiss Zsuzsanna 

Fényterv: Lendvai Károly

Rendező: Györfi Csaba

 

Györfi Csaba a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végzett koreográfia és rendező szakon. 2007 – 2014 között a Nagyvárad Táncegyüttes táncosa, majd az András Lóránt Társulat alapító tagja. 2013-ban megnyerte a nagyváradi Szigligeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által a színház társulatával létrehozandó előadás megvalósítására kiírt pályázatot, így született Elektra c. rendezése, amely számos romániai és magyarországi meghívást kapott. Alkotói útkeresése közel áll a Duna Táncműhely művészeti krédójához: a néptáncból kiindulva kíván kortárs mozgásformákra rátalálni, s azok segítségével általános emberi érzelmekről és kérdésekről beszélni. 

 

 

Álom, álom, kitalálom (2016)

mese kicsiknek és nagyoknak


A mese így kezdődik: Egy virágos kiskertben hosszú hajú, piros arcú lány sétálgat: ő Mira. Jókedvűen dudorászik, virágait nézegeti, öntözgeti. Kertjének dísze a rózsa, melynek szirmai közt a Szerelem lakik. De egy napon a Boszorkány ellopja a rózsát! A síró Mirát madara vigasztalja, majd együtt a rózsa keresésére indulnak. A kacskaringós út egy folyóparthoz vezet, ahol Mira fáradtan álomra hajtja fejét. S álmában leli meg, amit keres...

A mese születéséről így vall Palya Bea: “Sokat segítettek a gyerekek, akikkel az óvodában, táncházakban éveken át játszottam rózsakereső utazást. Az alapötletet a magyar népdalok és a folklórkincs egészének gazdag szimbólumai sugallták.” Az alkotók ezt a gondolatot folytatták tovább, különféle magyar, cigány és bengáli népdalok, mesék, versek, álmok, és főként saját élményeik alapján. Nem az a legfontosabb, hogy a gyerekek - és felnőttek - logikusan kövessék a történetet, inkább az, hogy találkozzanak a mese karaktereivel: ki is az a Szindbád, hogy is van ez a Szerelem és a szeretetlen Boszorkány, milyen a ritmusnyelv, mire jó nekünk, s meddig ér az álom. Mozog a képzelet ebben a fura világban, miközben a dalokat, s a néha meglepő hangokat hallgatják, és a néptánc motívumait felhasználó, és azokat újrafogalmazó táncokat nézik.

 

Előadók: Bódi Dávid, Bonifert Katalin, Fehértóy Zsanett, Kálmán Lilla, Kanozsai Ákos, Kenéz Enikő, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Reszneki Virág, Szabó Csaba, Szabó Tamás

Zene: Palya Bea, Gryllus Samu, Bolya Mátyás

Koreográfus: Horváth Zsófia, Juhász Zsolt

Jelmez: Libor Katalin 

Fény: Lendvai Károly

Rendező: Juhász Zsolt

 

 

Körtánc (2016)

Kornis Mihály 1980-as évek végén írt bohózata által ihletett kortárs néptánc előadásunkkal nem a kései Kádár-rendszert szeretnénk pellengérre állítani, vagy párhuzamot vonni a ‘gulyás-kommunizmus’ és napjaink között, hanem a kornisi pillanatképet tágítva, a benne rejlő kór- és korrajzot mélyítve próbálunk érvényes, aktuális megállapításokat tenni magunkról, „magyarságunkról”, sorsunkká vált történetiségünk természetéről. Hiszen évszázadok óta járjuk „körtáncunkat”… 

Kornis művében felbukkanó karaktereket különböző tánctechnikák, táncos előadásmódok segítségével gondoljuk tovább. Ezért az előadásban a Duna Táncműhely néptáncosai mellett a kortárs tánc legkülönbözőbb területeiről érkező művészek lépnek fel.

 

Előadja: Lőrinc Katalin, Horváth Zsófia, Appelshoffer János, Dimény Levente, Hámor József, Bonifert Katalin, Kriston Fruzsina, Kriston Fruzsina, Soós Gyula AndrásKolumbán Norbert

Jelmez: Kiss Zsuzsanna

Fény: Lendvai Károly

Zene: Panda&Bakai Marci

Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

  

Madárasszonyok (2015)


"Mindannyian azzal a kérdéssel kezdjük, hogy ki is vagyok én valójában, mi is az én dolgom.
Mi vagyunk Élet, Halál, Élet. Ez a ciklusunk. Így pillanthatunk be nőiségünk mélyére. Gyermekkorom emlékezetes meséje A Vízasszony legendája, melyben minden tó partján él egy fiatal nő, akinek vén kezei vannak. Az az első feladata, hogy tüzet élesszen. Tehát a mi dolgunk tűzet éleszteni tulajdon elképzeléseinkben, életünkben, azoknak életében, akiket megérintünk. A lélek hazahessegetése, ez a mi dolgunk. A nappalt betöltő szikraeső zúdítása, az éjszakán átvezető fény élesztgetése, ez a mi dolgunk." (Clarissa Pinkola Estés)
Horváth Zsófia folklór dalokból kiindulva, de azoktól elrugaszkodva, asszociatív módon enged betekintést a női világba, amely hol egyértelmű, hol homályos, hol világos, hol sötét, hol meleg, hol fagyos, hol a születést, hol a megszűnést rejti magában.

Előadók: Abdulwahab Nadia, Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Kaszásné Halmi Ildikó, Végh-Pozsár Kitti, Kolumbán Norbert
Ének: Gombai Franciska, Kovács Boróka
Zene: Szabó Dániel, Kenéz László
Látvány: Nedermann Magdó
Fény: Lendvai Károly
Koreográfus-rendező: Horváth Zsófia

Támogatók: EMMI, NKA, Nemzeti Táncszínház, Bethlen téri Színház, SÍN Kulturális Központ

 

 

Ködből, csöndből (2014)


„A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.”
(József Attila: Ködből, csöndből)

József Attila költészete nem annyira témája, mint inkább apropója előadásunknak, reprezentációra alkalmas „tárgy”, s amit reprezentál, az mindenekelőtt a heroikus élet lehetőségeinek bezárulása. Az alkotók által feltett kérdés, hogy egy pontszerűvé zsugorodott – azaz kiterjedés nélküli – „mozgástérben” milyen perspektíva nyílhat számunkra, hogyan tudunk életünknek méltóságot, reményt adni? Mit tehetünk akkor, ha a célok világa bezárul, ellehetetlenül, a lineáris idő szétesik, megszűnik a jelen, amely magába képes tartani múltat és jövőt?
A produkció a 2012-ben a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhellyel bemutatott előadás újraértelmezése.


Előadók:
Bonifert Katalin, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba
Zene:
KTU
Jelmez: Kiss Zsuzsanna
Fény: Kovács Gerzson Péter
Technikai munkatársak:
Lendvai Károly, Fekete Mátyás, Nagy Gergely
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Támogatók: EMMI, Bethlen Téri Színház, SÍN Kulturális Központ0

 

 

A csend szigetei (2013)

A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem. A tánc eredendő kapcsolata a csenddel annyit jelent, hogy nonverbális műfaj – ugyanúgy, ahogy a képzőművészet és a zene. A kimondhatatlant mesélik el, ott szólalnak meg, ahol a verbális nyelvek szükségképpen elhallgatnak. A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt – még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk.
A csend szigetei két szólóból és egy duóból álló produkció, két olyan előadó egyéniség tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát. A két táncos szólójában (egy női és egy férfi táncban) a társulatra jellemző színpadi nyelvezet sűrített esszenciaként jelenhet meg, ugyanakkor új utakat mutathat az elkövetkező előadások művészi kísérletezéséhez.

Előadók: Bonifert Katalin, Juhász Zsolt
Zenei kíséret: Pribay Valéria (cselló), Szalay Tamás (nagybőgő), Bakai Márton (hegedű)
Jelmezterv: Pirityi Emese
Fényterv: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

 

Ami a szívedet nyomja (2012)

Táncszínházi előadás kamaszoknak

 


„Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot.”

(Ingrid Sjöstrand: Sietek)

Az Ami a szívedet nyomja c. előadás az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. A táncképekben – akárcsak a kötet verseiben – megjelennek a játék, barátság, szerelem, álmok, félelmek, felnőtt-gyerek kapcsolatok témái. Az előadás a kamaszok mindennapjait idézi meg, amely során mintegy a felnőtté válás küszöbére érkeznek (bár attól még mindig nagyon távol maradnak). Nem konkrét történetet mesélünk el, hanem a kortárs néptánc eszközeivel elevenítünk meg egy álomszerű világot.
Előadók: Fekete Dániel, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Sebestény Barbara, Szabó Csaba
Felvételről közreműködnek a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/d osztályának tanulòi: Fésű Anna, Kovács Miklós Dániel, Németh Kristóf
Drámapedagógus: Egri Bálint
Dramaturg: Sebők Borbála
Jelmezterv: Kiss Zsuzsanna
Fény: Lendvai Károly
Videó, hang: Fekete Mátyás
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

Támogatók: NKA, NEFMI, Nemzeti Táncszínház, SÍN Kulturális Központ



Évezredek mozdulatai
(2011)

A Duna Táncműhely táncosai 2011 nyarán Halmy György filmrendezővel Évezredek mozdulatai címmel filmet forgattak Kisorosziban, a Duna partján. A Lükő Gábor néprajzkutató munkássága ihlette, belső képekre épülő filmben az évezredek alatt mozdulatlanná vált, mára megmerevedett, a magyarokra és a keleti területekre jellemző formák elevenednek meg és lendülnek újra mozgásba. A különböző szimbólumok változásainak bemutatásával, az ősi formák szellemi lényegének megközelítésével az egyes korok esztétikai, gondolkodási, vallási, filozófiai irányát követi nyomon a film, amelyben Ady Endre versei mellett a belső hangok hegedűn megszólaló monológjai hangzanak el, miközben ősi szimbólumokat megmozdító asszociatív mozdulatokat, táncokat látunk.
2011. október 20-án - egyszeri alkalommal - a film táncszínházi adaptációját mutatják be az
alkotók és az előadók.

Tánc: Bednai Nikolett, Bonifert Katalin, Horváth Eszter
Kuzma Péter, Soós Gyula András, Vincze Levente
Zene: Balázs Barnabás
Ének: Enyedi Ágnes
Vers: Kakasy Dóra,Andrássy Máté
Fény: Lendvai Károly
Alapötlet és dramaturgia:
Halmy György
Koreográfus:
Juhász Zsolt


Himnusz (2010)

A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi kiváltó oka
azonban nyilvánvalóan az öröm, általa és benne lehet a tánc személyes és közösségi ünnepeink nélkülözhetetlen eseménye. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális-szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, lényegi összefüggésük átélhető volt.
A tánc valóban identitásunk lényegi eleme, örömeink megjelenési formája? Mi történik velünk, ha a himnuszaink kiürülnek, a tánc forrásai elapadnak, az
ünnepek jelentőségüket vesztik? Ezeket a kérdéseket járja körül előadásunk, amelynek  két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.

Előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor,   
ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Bakai Márton, hegedű; Pribay Valéria, cselló; Szalay Tamás, nagybőgő
Zeneszerző: Bakai Márton
Jelmez: Túri Erzsébet
Fény: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

 

 

 

Barlang (2010)

A Barlang című táncszínházi produkció Szent Antal alakját idézi meg. Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága. Az aszkézis különböző formáit saját testén gyakorló remete különösen gyakori téma a művészet történetében, sok-sok művészt ihletett meg az idők során. Szent Antalban minket elsősorban nem a szent érdekel, hanem Antal, a viszontagságai, testi gyötrelmei ellenére is 106 évet élt ember. Interpretációnkban Antal nem akar szent lenni, mindenekelőtt ember szeretne lenni, vagyis önmaga akar maradni. Ez az önmagába-zártság az ő igazi titka.
A tíz éves Duna Táncműhely néptánc és kortárs tánc elemeket ötvöző előadása – a Fosszíliák és a Metszetek után – egy trilógia harmadik részét alkotja.

Szereplők: Bonifert Katalin, Bednai Nikolett, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Pozsár Kitti, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente
Zene: kortárs zenei válogatás
Fény: Lendvai Károly
Jelmez-díszlet: Túri Erzsébet
Konzulens: Hegedűs Sándor
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

 


Bemutató időpontja: 2010. február 24. 19h
Helyszín: Nemzeti Táncszínház

Támogatók: NKA, OKM, Duna Művészegyüttes, Budakalászi Lenvirág Alapítvány

Színház.tv videó-ízelítő
itt

 

 

Metszetek (2008)


 

A Duna Táncműhely legújabb előadása – a 2008. februárjában bemutatott Fosszíliákhoz hasonlóan – „ősmaradványokat” hoz felszínre. Ám míg a korábbi produkció középpontjában a „nőiesség” esszenciája állt, addig az új bemutató az eredendő, titokzatos „férfiasságra” fókuszál. A koreográfiákban három metszet elevenedik meg: pogány szertartás, beteljesült szerelem és mitikus tragédia. A természetet megbabonázni képes férfierő, az ájult lágyság „gyémánt-kemény” állapota (így definiálta Hamvas Béla a szeretni tudást) és az önmagával szembenéző, önmagára támadó hős ugyanazt példázza, noha mindegyik a maga módján. A táncosok által felvázolt metszetek elmúlt, ősi időkig nyúlnak vissza, mégis ugyanakkor örökérvényűségűket bizonyítják.

A Metszetek egymással szerves egységet alkotó három részét a Duna Művészegyüttes táncosai adják elő, vagyis a mozgásvilág erőteljesen a néptánc elemeire épül, ugyanakkor az előadás zene hátterét szolgáltató kortárs zenei válogatás, valamint Juhász Zsolt koreográfiái a kortárs tánc mezsgyéjére irányítják a produkciót.

 

Szereplők: Vámos László, Bednai Nikolett, Soós Gyula András, Antonopoulos Georgios, Kolumbán Norbert
Jelmez: Túri Erzsébet
Látvány: Lendvai Károly
Rendező - koreográfus: Juhász Zsolt

 

 

 

Fosszíliák (2008)

Mi látható és mi nem előadásunkban?
Nem a női-sztereotípiák, a férfi-tekintetet uraló közhelyek, hanem a letisztult forma, az

 

eleven „tartalom”. A változni tudás képessége, az önazonosság maradandósága, és nem a

plasztikai műtétek műanyagai, az implantátumok világa. Nem testékszerek, hanem

ékszer-testek, nem előre gyártott pózok, reklám-szlogenek, hanem a mozdulat önfeledt öröme,

ősi tánc. Nők, a maguk fenségében, alázatában, és nem púderfelhő, tűsarok,

dekoltázs-erotika. Érzéki szenvedély, de nem önpusztító, koncentrált energia, de nem

fékevesztett. Nem a „második nem” elnyomottjai, emancipálódni vágyó feministák, s nem is

seprűn lovagló boszorkányok, szárnyas angyali lények, hanem létező ember-társaink, „hitvesek

és barátok”. Mindenekelőtt azonban művésznők, médiumok, igazságnak, szépségnek közvetítői. 
Négy táncosnő önmagáról vall, a nőiség, a nőiesség kihalófélben lévő titkaiba vezet be.

Tudásuk, művészetük – a fosszilis anyag – lehetőség a reprezentációra, megelevenítésre.

Táncukban ősmaradványok nyomaira lelhetünk, melynek regisztrálása, „leltárba vétele” nem az

archeológusok dolga. 


Szereplők: Bonifert Katalin, Bodor Ildikó, Maros Anna, Mándy Ildikó, Juhász Zsolt
Jelmez: Túri Erzsébet
Látvány: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

 

 

Tükörmély (2004)

„Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt.”
(Quesnel, Alain: Görögök, Mítoszok és legendák)

"A művész a mű eredete. És a mű a művész eredete. Egyik sincs a másik nélkül. Mindazonáltal egyikük sem hordozhatja a másikat egyedül. Maga a művész és a
mű mindenkor egy harmadik révén van, nevezetesen a művészet által, amelytől a művész és a műalkotás nevét nyeri."
(M. Heidegger: A műalkotás eredete)

„A néhány szereplős Pügmalión-történetben a főszereplő férfi női szobrot készít, de közben régebbi alkotásai (három férfialak) állandóan „bezavarnak": mintha féltékenyek lennének a születendő újra. A főhős megjelenítette egyidejű valóság (és a személy) az előadáson lélek-, idő- és térszegmensekre szakad: a hajdani alkotások férfialakjai a múlt egy-egy korszakát jelenítik meg, de a női alakkal közösen a főhős széthulló én-darabjait is jelképezik. A férfiak erős táncaival a Tükörmélyben Juhász lehengerlő hatást ér el.” (Kutszegi Csaba: Tükörmély fosszíliák metszete; Színház, 2008/4)

„A Pygmalion-történet olyan váz, amely számos alkotónak biztosított lehetőséget, hogy segítségével elemezze az emberi psziché rejtelmeit, “tisztázza” férfi és nő, alkotó és műalkotás viszonyát. Mindezek a szerteágazó jelentések egyszerre élnek, pontosabban táncolnak a Tükörmélyben. Pygmalion itt nemcsak a meghasonlott, osztott lelkű művész, hanem a magában ideális nőt dédelgető hősszerelmes, illetve az önmagával és önmagában küzdő ember.” (Czékmány Anna: Pygmalion-variációk, Ellenfény, 2005/2)

A Duna Táncműhely és a MASZK Egyesület közös előadása

Szereplők: Bednai Nikolett, Juhász Zsolt, Soós Gyula András, Vámos László, Végh Tamás
Zene: kortárs zenei válogatás
Fény: Turcsányi István
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt

 

 

 

Vendégszerető (2001)

„voltál már vőlegény, vendég, mátka férj
a hold növésével és fogyásával
míg a hold fogyott és növekedett
ingeid szél hozta, víz viszi
most hogy már
és míg a hold fogyott és
növekedett
síró
gyűlölő
nevető éltében-holtában az leszel
vendég és vendégszerető”                   (Szőcs Géza)

Fény: Kovács „Jackie” József
Látvány: Lendvai Károly
Zene: Kuczera Barbara
Küttel Dávid
Korom Attila
Szereplők: Bonifert Katalin
Gombos András
Juhász Zsolt
Rendező – koreográfus: Juhász Zsolt

A darab egy legénylakás-beli délutánt jeleníti meg, ahol a magányos férfi utazást tesz időben és térben, kísérletet tesz tisztázni gondolatait  életéről, múlt, jelen és jövő tükrében. Ez az út nem könnyű az önmagát kereső férfi számára, mivel az egyedüllét súlya nyomasztó annak, aki vendég saját lakásában és saját magában is.

Az előadás támogatói: Kalászi Faluház Kht. / Faluház. Budakalász /
BM Duna Művészegyüttes
NKA Táncművészeti Kollégium

 

 

 

 

 

A tizedik vőlegény (2001)

 

 

… beavatás … ünnep … révület … kábulat … rítus … szavak … üzennek … ősi társadalmak … voltak, lesznek … férfiak … most … legénybúcsú … mámor … talán … barátok … esküvő előtt …

A férfi élet hagyományvilágában, az egyik legszertartásosabb pillanat a férfivá avatás rítusa volt. A férfiszervezetek által felállított próbatételek sora volt hívatott arra, hogy a fiatal legény, férfiként foglalhassa el helyét a közösségben. Ezeknek az avatási szokásoknak a legszélsőségesebb formáit ismerjük. Mai szemmel nézve és mai szóval élve, olykor ezek a beavatások a brutalitásig fajultak, mégis erényként fogható fel az ünnepélyesség, amely körül ölelte. Az ősi beavatási szertartások, férfivá avatási rítusok a civilizált társadalomban tulajdonképpen eltűntek. Halvány nyomai megtalálhatóak ugyan, de a szertartás és az ünnepélyesség teljes hiánya jellemzi. Talán az egyetlen ilyen esemény az esküvő előtti legénybúcsú, amelyben még fellelhető a régi rítusok révülete és kábulata.


Szereplők: Antonopoulos Georgios, Bonifert Katalin, Kanozsai Ákos, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente
Zene: Kiss Ferenc, Korom Attila, Küttel Dávid
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

{/langck}

 

Anthem (2010)



Dance can be present in any human feelings, but its real form is joy, same as joy is the real source of dance. Schiller said that the perfect articulation of happiness is the ode, a ceremonial genre and the highly religious form of ode is anthem. In the ancient times, when ceremony still demanded presence, meaning that not just the body, but also the soul dressed solemnly, when remembrance wasn’t a mere act focusing on the past, but the very evocation of the past – in that ancient times ceremony and dance were still connected organically, they reflected each other.
The site-sensitive performance (presented originally in the Museum of Fine Arts in Budapest) is about the relation of ceremony and dance. The choreograpies alloyed of modern dance and folk dance are accompagnied by live music mixed of classical and contemporary music.

Performers: Ildikó Bodor, Katalin Bonifert, Eszter Lázár, Balázs Baranyai, Gábor Vida, Zoltán Zsuráfszki jr.
Musicians: Márton Bakai, violin; Valéria Pribay, violoncello; Tamás Szalay, contrabass
Music: Márton Bakai
Costumes: Erzsébet Túri
Lighting designer: Károly Lendvai
Choreographer and director: Zsolt Juhász


The Cave (2010)



The dance piece evokes St. Anthony the Hermit’s temptations and puts the saint’s figure into a contemporary context. Our aim is not to present a historical tableau or to arculate a religious testimony, since we are convinced that St. Antony’s life communicate a living message for our epoch and a personal moral can be drawn from his legend. In St. Antony’s figure it’s not the saint, but Antony who intrigues us, the man lived 106 years in spite of his physical and spiritual torments. In our interpretation Antony doesn’t want to be a saint, he wants to remain a man, wants to remain himself. This self-enclosure is his real secret.
The Cave – after Fossils and Engravements – is the third part of the trilogy.

Performers: Nikolett Bednai, Katalin Bonifert, Anikó Gyulai, Eszter Horváth, Kitti Végh-Pozsár, Péter Kuzma, András Soós, Csaba Szabó, Tamás Végh, Levente Vincze
Music: Attila Gergely
Costumes: Erzsébet Túri
Lighting designer: Károly Lendvai
Choreographer and director: Zsolt Juhász



Engravements (2008)



Engravements – similarly to Fossils – reveal ancient remnants. Whilst the former performance focuses on the essence of „woman-ness”, the latter sheds light on the primordial and mysterious „man-ness”. Three engravements spring into existence in the choreograpies: pagan rite, fulfilled love, mythic tragedy. A man’s strength capable of surmounting the power of the nature in the first, swooned softness of loving and being loved in the second, as well as the hero facing and fighting with himself in the third – these are the different aspects of the same „man-ness”. The choreographied engravements root in far ancient times, but prove thier eternity at the same time.
The three organically linked parts of the performance are built on folk dance base, but of contemporary dance elements.

Performers: László Vámos, Nikolett Bednai, András Soós, Georgios Antonopoulos, Chariton Charitonidis
Costumes: Erzsébet Túri
Lighting designer: Károly Lendvai
Choreographer and director: Zsolt Juhász




Fossils (2008)



What is the performance about and what not?
It’s not about woman stereotypes as seen through male eyes, but about pure forms and the living „content”. About the ability of changing and remaining self-identical at the same time, but not about changing by the help of plastic surgery. About women who are not mere body jewels, but „jewel bodies”, not prefabricated poses, but self-oblivious movements. Women in their sublimity and humbleness, not in clouds of powder and make-ups. They are neither oppressed victims of the notion of the „second gender”, nor emancipating feminists, neither witches, nor angels, they are partners of men’s lives, consorts and friends. And – before all – they are artists, vehicles of truth and beauty.
The performance is four dancers’ confession about themselves, about being woman, about womanliness itself. Their knowledge and art – the fossil material – takes form in their dances and subtile movements.

Performers: Katalin Bonifert, Ildikó Bodor, Anna Maros, Ildikó Mándy, Zsolt Juhász
Costumes: Erzsébet Túri
Lighting designer: Károly Lendvai
Sound: Gábor Jendrics
Choreographer and director: Zsolt Juhász