Ami a szívedet nyomja

Az előadásról

Táncszínházi előadás gyerekeknek

„Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot.”

(Ingrid Sjöstrand: Sietek)

Az Ami a szívedet nyomja c. előadás az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. A táncképekben – akárcsak a kötet verseiben – megjelennek a játék, barátság, szerelem, álmok, félelmek, felnőtt-gyerek kapcsolatok témái. Az előadás a kamaszok mindennapjait idézi meg, amely során mintegy a felnőtté válás küszöbére érkeznek (bár attól még mindig nagyon távol maradnak). Nem konkrét történetet mesélünk el, hanem a kortárs néptánc eszközeivel elevenítünk meg egy álomszerű világot.

Előadók: Fekete Dániel, Gyulai Anikó, Horváth Eszter, Kanozsai Ákos, Kriston Fruzsina, Kuzma Péter, Sebestény Barbara, Szabó Csaba

Felvételről közreműködnek a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/d osztályának tanulòi: Fésű Anna, Kovács Miklós Dániel, Németh Kristóf

Drámapedagógus: Egri Bálint
Dramaturg: Sebők Borbála
Jelmezterv: Kiss Zsuzsanna
Fény: Lendvai Károly
Videó, hang: Fekete Mátyás
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt
Támogatók: NKA, NEFMI, Nemzeti Táncszínház, SÍN Kulturális Központ

© 2023 Duna Táncműhely – Minden jog fenntartva!