El nem múló

Az előadásról

A folklór, a cigány folklór – tele van szebbnél szebb, bár fájdalmas énekekkel, amelyek segítenek dalba önteni a hiányt, a búcsút, a fájdalmat, és ezáltal gyógyítják a lelket. 

’El nem múló’ címmel ezt a fajta életérzést, a halál misztériumát, ugyanakkor az élet szenvedélyes örömét és az elmúlással való szembenézést jelenítik meg a színpadon a Duna Táncműhely táncosai.

Mióta eltávolodtunk a természettől, az elmúlás nehezen feldolgozható számunkra, elviselhetetlen fájdalmat jelent, gyakran tabuként kezeljük. Holott tudjuk mindannyian, hogy a halál az élet elválaszthatatlan része. E misztikumot, a mulandóságot járja körül a Duna Táncműhely előadása, feloldást is keresve. 

A cigány folklórból táplálkozó produkció folyamán a néptánc és kortárs tánc nyelvén varázsmondókák, énekek vezetik a nézőt, a hallgatót. Az előadást átitatja a borzongás, az elmúlástól való félelem, a halál misztériuma, felfoghatatlansága, ugyanakkor az élet szenvedélyes öröme és az elmúlással való bátor szembenézés is, amiben az öröklét reménye rejlik.

Az előadás koreográfusa Horváth Zsófia, aki már többször is dolgozott a Táncműhellyel: az Álom, álom, kitalálom gyerekdarab társkoreográfusaként, a 2015-ös Madárasszonyok koreográfus-rendezőjeként, valamint a 2016-os a Körtánc egyik táncos előadójaként. 

Közreműködők:
A Duna Művészegyüttes táncművészei
Zene: Horváth Mária, Gombai Franciska (ének), Kuczera Barbara (hegedű), Kovács A. Máté (dob), Lakatos Attila (gitár)
Az előadásban elhangzó dalok forrása: Horváth Aladár és Testvérei: Dalok a jégveremből
Díszlet-jelmeztervező: Németh Hajnal Auróra
Fénytervező: Lendvai Károly
Hang: Fekete Mátyás
Produkciós vezető: Nánay Fanni
Koreográfus-rendező: Horváth Zsófia

© 2023 Duna Táncműhely – Minden jog fenntartva!