Az előadásról
A tánc jelen tud lenni bármilyen érzésünk nyomában, félelmeink szűkölő terében, mindennapjaink artikulált és artikulálatlan mozdulataiban. Igazi kiváltó oka azonban nyilvánvalóan az öröm, általa és benne lehet a tánc személyes és közösségi ünnepeink nélkülözhetetlen eseménye. Schiller ódaként értelmezte az örömöt, s az ódáról tudható még az is, hogy ünnepi műfaj, amelynek különösen vallásos formája a himnusz. Amikor még az ünnep jelenlétet követelt, vagyis nemcsak a ruha vált ünnepivé, hanem maguk a résztvevők is; amikor az emlékezés még nem merült ki egy régmúltra fókuszáló aktusban, közhelyszerű beszédben, hanem rituális-szertartásos eljárások révén tárgyának elevenjéig hatolt, valósággal megjelenítette azt, akkor az ünnep és a tánc még egymásnak voltak rendelve, lényegi összefüggésük átélhető volt.
A tánc valóban identitásunk lényegi eleme, örömeink megjelenési formája? Mi történik velünk, ha a himnuszaink kiürülnek, a tánc forrásai elapadnak, az ünnepek jelentőségüket vesztik? Ezeket a kérdéseket járja körül előadásunk, amelynek két egyenrangú pillére a zene és a tánc: egyfelől a kortárs zenét és Erkel Ferenc korának zenei világát, másfelől pedig a néptáncot és a kortárs táncot ötvözi.
Előadók: Bodor Ildikó, Bonifert Katalin, Lázár Eszter, Baranyai Balázs, Vida Gábor,ifj. Zsuráfszki Zoltán
Zenészek: Bakai Márton, hegedű; Pribay Valéria, cselló; Szalay Tamás, nagybőgő
Zeneszerző: Bakai Márton
Jelmez: Túri Erzsébet
Fény: Lendvai Károly
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
Támogatók: NEFMI, Balassi Intézet, Szépművészeti Múzeum
