Madárasszonyok

Az előadásról

„Mindannyian azzal a kérdéssel kezdjük, hogy ki is vagyok én valójában, mi is az én dolgom.

Mi vagyunk Élet, Halál, Élet. Ez a ciklusunk. Így pillanthatunk be nőiségünk mélyére. Gyermekkorom emlékezetes meséje A Vízasszony legendája, melyben minden tó partján él egy fiatal nő, akinek vén kezei vannak. Az az első feladata, hogy tüzet élesszen. Tehát a mi dolgunk tűzet éleszteni tulajdon elképzeléseinkben, életünkben, azoknak életében, akiket megérintünk. A lélek hazahessegetése, ez a mi dolgunk. A nappalt betöltő szikraeső zúdítása, az éjszakán átvezető fény élesztgetése, ez a mi dolgunk.” (Clarissa Pinkola Estés)

Horváth Zsófia folklór dalokból kiindulva, de azoktól elrugaszkodva, asszociatív módon enged betekintést a női világba, amely hol egyértelmű, hol homályos, hol világos, hol sötét, hol meleg, hol fagyos, hol a születést, hol a megszűnést rejti magában.

A Duna Táncműhely kiemelt célja, hogy az autentikus néptánc és a kortárs tánc elemeit vegyítve, a néptáncot mintegy sajátos formanyelvként használva hozzon létre innovatív kortárs előadásokat. A Táncműhely előadásai azt kívánják bizonyítani, hogy a néptánc – amellett, hogy egyedi színpadi kifejezőeszközként működik – más korok, más műfajok elemeivel, motívumaival, gondolkodásmódjával, esztétikájával ötvözve képesek – a „holt” hagyományőrzés helyett – továbbvinni és átadni az élő és megújulni képes tradíciót. Legújabb bemutatónk esetében olyan alkotót kértünk fel a koreográfusi munkára és a rendezésre, aki korábban még nem dolgozott a Táncműhellyel, ám művészi hitvallása, formanyelve hasonló ihletettségből fakad: a néptánc erőteljes színpadi kifejezőeszközként való használatának, korszerű értelmezésének igényéből.

Előadók: Abdulwahab Nadia, Bonifert Katalin, Horváth Eszter, Kaszásné Halmi Ildikó, Végh-Pozsár Kitti, Kolumbán Norbert
Ének: Gombai Franciska, Kovács Boróka
Zene: Szabó Dániel, Kenéz László
Látvány: Nedermann Magdó
Fény: Lendvai Károly
Koreográfus-rendező: Horváth Zsófia
Előadás hossza: 60 perc
Támogatók: EMMI, NKA, Nemzeti Táncszínház, Bethlen téri Színház, SÍN Kulturális Központ

© 2023 Duna Táncműhely – Minden jog fenntartva!